Karácsonyközeli képriport Krakkóból

Krakkóba megérkezett a karácsonyi hangulat. Illetve valójában már hetek óta itt van, csak eddig nem voltam hajlandó tudomást venni róla. Ma délután viszont, miután egész hétvégén a szobámban ücsörögtem arról győzködve magam, hogy semmihez sincs nagyobb kedvem, mint bölcs előrelátással januári határidejű projektfeladatokat kidolgozni, úgy éreztem, muszáj kimozdulnom, ezért besétáltam a főtérre kicsit körbenézni a karácsonyi vásárban, és ha már arra jártam, csináltam pár képet is. Telefonnal, esti fényviszonyoknál, fázós kézzel – olyanok, amilyenek.

Az ingázás szépségei

Az elmúlt hetekben többször is úgy alakult, hogy hosszabb-rövidebb időre hazautaztam, így a kiköltözés kényelmes autóútja után kicsit kitapasztalhattam a többi közlekedési lehetőséget is.

Egészen meglepődtem, milyen sokan vették teljesen természetesnek, hogy repülővel járok. Ezt csak egy aprócska probléma akadályozza meg: Krakkónak van ugyan egy II. János Pálról elnevezett repülőtere, de Budapestről nem indul oda gép. Amúgy azt hiszem, semmiképpen sem választanám a repülést, szerintem aránytalanul drága lenne. Főleg úgy, hogy általában nem tudom hónapokra előre, pontosan mikor utaznék, vagyis az utolsó pillanatban kéne jegyet vennem. És a kijutással (a reptér a város szélén van, a kollégiumból fél óra busszal), becsekkolással, biztonsági ellenőrzéssel együtt nem is takarítanék meg olyan sok időt.

A (független) lengyelekről

Újabb hosszú hétvége – ezúttal az ittenieknek, szombattól keddig. November 11. ugyanis a lengyel függetlenség ünnepe, mert 1918-ban ezen a napon kiáltották ki a független Lengyelországot 123 évnyi szétszakítottság után.

A környező nagyhatalmak három ütemben "vonták védelmük alá" a lengyel területeket (A térkép forrása: germanhistorydocs.ghi-dc.org)

Itt járt a kiscsalád

Szomorú számkivetettségem egy kis időre megenyhült: meglátogattak. Mind az öten. (Plusz még párszáz magyar – köztük ismerőseink is –, akik úgy gondolták, hogy Krakkó kitűnő úticél lesz az október 23-i hosszú hétvégére.) Képes beszámoló következik, amiben a fotók egyikét sem én készítettem – majd mindegyiknél jelölöm, kicsoda.

Ale dlaczego? [Na de miért?]

Nem szeretem a keddeket. Hülye az órarendem. Meg az órák egy része is. Úgyhogy inkább nem is róluk írok, hanem arról, tulajdonképpen hogy is kerültem én ide.

Négy éve kezdtem el lengyelül tanulni. Azóta sokszor, sokan kérdezték, hogy miért. És én még mindig nem tudom. Legalábbis nem pontosan.

Hol is kezdjem?

Hol is kezdjem... egyáltalán, hogyan lehet az ilyet elkezdeni? Mondjuk valami egyszerűvel. Például egy átlagos nappal. A hosszadalmas bevezetést meg inkább kihagyom, majd magyarázkodom, ha szükség lesz rá.