A komfortzónán túl

Ez is egy korábbi (szeptemberi) írásom, de láttam, hogy a héten épp játszani fogják ezt a darabot (http://momkult.hu/esemeny/kislanyom-anne-frank-budapest-tancszinhaz-ntsz/), úgyhogy jöjjön egy kis programajánló, ha valakinek esetleg üres a csütörtök estéje.

(forrás: nemzetitancszinhaz.hu)

Gondosan fölépített sokk

Már több mint egy hete, hogy elküldtem a Veszettekről írt kritikámat a filmhu pályázatára (http://magyar.film.hu/filmhu/magazin/veszettek-kritikairo-palyazat-veszettek-kritikapalyazat-goda-kriszta.html), de még mindig nem kaptam választ, úgyhogy most már veszem a bátorságot és megosztom itt.

Tessék moziba menni. Pár helyen még játsszák.

Újrakezdés(ek)

Üdv mindenkinek! Elkezdődött egy újabb tanév, én pedig újra jelentkezem, immár Pécsről. Mivel az életemben sok minden változott, úgy döntöttem, a blogot is hozzáigazítom: megváltoztatom a most már okafogyott Krakowianka nevet, eltüntetem a háttérből integető Tadeusz Kościuszkót, és a könnyebb átláthatóság érdekében elkezdek címkéket írni a bejegyzésekhez.
Következzen tehát az első „Pécs” megjelölésű poszt!

Most múlik pontosan

Ma utazom el Krakkóból.

Kilenc hónapnyi itt lakás után eléggé nehezemre esik itt hagyni ezt a várost, különösen azzal a tudattal, hogy a közeljövőben nem is térek vissza – szeptembertől Magyarországon tanulok majd. Úgy döntöttem, búcsúzóul megkísérlem összefoglalni, milyen is úgy általában Krakkóban lakni.

Krakkó címere

A vizsgaidőszak margójára

A múlt héten a pedagógia írásbelivel nálunk is beköszöntött a vizsgaidőszak. Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy itt ilyen későn kezdődik, de mint azt már említettem, a lengyel tanév kicsit máshogyan szerveződik, mint a magyar. És mivel a pedagógia vizsgáról inkább nem értekeznék bővebben, (amit tudtam, leírtam, amit nem tudtam, ahelyett meg írtam olyat, amit legalább tudni véltem,) vegyük szemügyre egy kicsit alaposabban az életet a Jagelló Egyetemen. (Elvégre mi mást csináljon az ember vizsgaidőszakban, mint blogoljon.)

forrás: wikipedia.pl

„Parancsolsz valami harapnivalót?”

A hétvégén ismét meglátogatott néhány barátom (most, hogy közeledik az év vége és ezzel együtt a hazautazásom, többen is észbe kaptak). Mikor arra terelődött a szó, milyen lengyel ételeket érdemes kipróbálni, szembesültem vele, hogy képtelen vagyok leírni, tulajdonképpen mi is a pirog. Úgy gondoltam, megpróbálom kiköszörülni a csorbát, és ha már itt tartok, körbejárom egy kicsit a lengyel konyhaművészetet.

Parkok, mezők, kupacok

Tegnap délelőtt egy lengyel barátnőmmel ellátogattam a krakkói állatkertbe. A közeli gyereknap miatt ugyan nem voltunk egyedül, de szerencsére kényelmesen elláttunk a kistermetűek feje fölött és még az elefántetetést is sikerült elcsípnünk:

Odafelé utazva viszont feltűnt, hogy a budapestivel ellentétben a krakkói állatkert nem a belvárosban, hanem messzebb, már-már a lakott területen kívül fekszik.

Krakkó (és mellesleg Róma) püspöke

Most, hogy elérkezett a pünkösd (Mi, hogy már majdnem két hónap eltelt húsvét óta? Lehetetlen!), úgy gondoltam, előveszek egy vallásos témát és megpróbálom összefoglalni, ki is volt Karol Wojtyła (megsúgom: II. János Pál) és pontosan mi köti Krakkóhoz annyira, hogy a város lakói a mai napig lelkesednek érte.

forrás: seminarium.legnica.pl

Übü király, vagy a lengyelek nézőpontja

Aki ismer, mind pontosan tudja, mekkora színházbolond vagyok. A szenvedély néhány éve a Maladype Színház Figaro házassága-előadásával kezdődött, és azóta töretlenül buzog bennem. Csak a végkimerülés szélén mondok nemet egy felkínált színházjegyre, ha egy darab megtetszik, többször is megnézem, és a szobám falán egy mágneses tartón mindig tizenöt-húsz olyan előadás szórólapja sorakozik, amit látni szeretnék. A probléma csak az, hogy ha valamelyikre eljutok, rendszerint legalább két új szórólappal érkezem haza.

Mikor legutóbb otthon voltam, részt vettem az Örkény Színház és a Maladype Színház közös közönségtalálkozóján, amelyet annak apropóján rendeztek, hogy mindkét társulat a műsorára tűzte Alfred Jarry Übü király, vagy a lengyelek c. drámáját. Nagyon érdekes elemző-összehasonlító beszélgetés alakult ki, elsősorban a két rendező, Mácsai Pál és Balázs Zoltán között, de később a főbb szereplőket alakító színészek is hozzászóltak.

Ezek után különösen érdekes volt a héten elmenni a krakkói Nemzeti Régi Színház (Narodowy Stary Teatr) Übü király-előadására és utána összehasonlítani a lengyel értelmezést a korábban látott magyar változatokkal.

Az egyetemváros

Krakkó elég eseménydús hetet tudhat maga mögött. Fogalmazhatunk úgy is, hogy mozgalmasat és zajosat. Május 5. és 10. között ünnepelték ugyanis az idei Juwenaliát.

forrás: karnet.krakow.pl

A világhálóba gabalyodva

Ez a bejegyzés egy kicsit másról fog szólni, mint a korábbiak, de végeredményben valamelyest illik a „mi újság velem”-témakörbe, úgyhogy nem zavartatom magam. Aggodalomra semmi ok, fogok még írni Krakkóról is.

Tegnap befejeztem egy könyv olvasását.

forrás: klett-cotta.de

Apróságok

Múlt héten meglátogatott egy barátnőm – ismerőseim közül (a családtagokat nem számítva) az első, aki tettre váltotta az ígéretet, amit kiköltözésemkor szinte mindenki, akivel beszéltem, tett. Ezért minimum babérkoszorút érdemel.

Egyik este épp a villamosmegálló felé sétáltunk, mikor megjegyezte: „De édes!” Mikor megláttam, mire vonatkozott a felkiáltás, nekem is el kellett mosolyodnom:

Számomra Krakkó egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy meg tud lepni. És akármennyit is szidtam a várost a kultúrsokkról szóló bejegyzésben (http://nemcsaknezek.blogspot.com/2015/03/kultursokk.html), ezeknek a meglepetéseknek a többsége kellemes. Illetve hogy egészen pontosan fogalmazzak, megmosolyogtat.

Húsvéti hangolódás

Nos, az előző bejegyzésben virágokat és báránykákat ígértem – és most állom a szavam!

Krakkóba beóvakodott a tavasz. Bár az időjárásban egyelőre nem nagyon mutatja magát: egyszer-kétszer ugyan volt már kellemes, tizenegynéhány fokos meleg, de csak mutatóba, hogy ne csüggedjünk el teljesen, mikor másnap reggel megint négy fokra és esőre kelünk. Viszont a nappalok észrevehetően egyre hosszabbak – ez apróságnak tűnhet, de az én kedélyállapotomnak nagyon sokat számít, hogy sötétben megyek-e haza az utolsó órámról.

Kultúr(?)sokk

Néhány hete Linka, a globspot.hu krakkói tudósítója a következő témát dobta föl a „Krakkói Magyarok” csoportban Facebookon: „A következő cikkemet a kultúrsokkról szeretném megírni, amihez a Ti ötleteiteket is várom. Mi ért titeket a legnagyobb meglepetésként a Lengyelországba költözés után?” A bejegyzéshez rengetegen szóltak hozzá, napokig érkeztek az újabb adalékok a lengyelek furcsa vagy kellemetlen szokásairól – mintha hirtelen mindenkiből ömleni kezdtek volna a felgyülemlett benyomások.

Pár napja aztán kikerült az internetre Linka kész cikke: http://globspot.hu/muvelodj/kultursokk-a-lengyelek-furcsasagairol/, benne a kultúrsokk tudományos hátterével, néhány tipikusan lengyel jelenség magyarázatával és persze egy kis ízelítővel a facebookos közösségben végzett gyűjtésből. („S.” én vagyok.) Ebből az apropóból úgy gondoltam, összeszedem egy kicsit részletesebben a saját sokkoló tapasztalataimat is. (Ez most egy kicsit negatívabb hangvételű poszt lesz, de ígérem, hogy a következő virágokról és báránykákról fog szólni.)

Egy történelmi hét

A múlt hét nem indult valami fényesen, legalábbis ami az időjárást illeti. Kedden éppenséggel arra ébredtem, hogy odakint nagy pelyhekben zuhog a hó. Persze mire földet ért, már latyak lett belőle, sőt, mire beértem az egyetemre, már hulltában is csak eső volt, de ez valahogy egyáltalán nem vigasztalt.

Szerencsére (a közlekedésen kívül) nem volt semmilyen kültéri programom. Beltéri viszont annál több, ugyanis a múlt héten rendezték meg az idei „Studencki Tydzień Sztuki”, vagyis „Művészeti Diákhét”.

A plakát amúgy Jagelló Anna lengyel királyné (Báthory István felesége) közismert portréja alapján készült
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Jagell%C3%B3_Anna_lengyel_kir%C3%A1lyn%C3%A9)

A királyi rezidencia

Hát eltelt a szemeszterközi szünet is, és két hét otthoni feltöltődés után visszaköltöztem Krakkóba a második félévemre. Arra gondoltam, hogy ez egy kitűnő alkalom a szállásom és a kollégiumi élet leírására.

A nyáron leadott kérvényemben megjelölhettem egy sorrendet a választható kollégiumok között. Egy ismerősöm ajánlása szerint a Nawojka és a Żaczek nevűeket vettem előre, a Piastot pedig a sor végére. Naná, hogy a Piastban kaptam szobát.

Harcban a bürokráciával

Történelmi nap a mai: délelőtt leadtam az utolsó szükséges dokumentumot is a titkárságon és ezzel végeztem a bürokráciai ügyintézéssel. (Legalábbis egyelőre.) Lehet, hogy ez nem tűnik akkora hírnek, de számomra kimondhatatlan felszabadulás. Mostantól kezdve emelt fővel sétálhatok a harmadik emeleten is, és nem fog összeszorulni a torkom, mikor meglátom a Ela nénit, a titkárság (és titokban az egész angol-német szak) teljhatalmú császárnőjét a folyosó végén.

Ez így ugyan túlzásnak hangozhat, de talán ha bővebben elmagyarázom, sikerül éreztetnem, miken mentem keresztül az elmúlt bő egy évben. Vegyük tehát sorra, milyen próbákat kell kiállnia egy diáknak, ha Krakkóban szeretne egyetemre járni, de történetesen Magyarországra talált születni.

Olga Boznańska

Jó régen nem írtam, elismerem... kicsit behavazódtam. Elsősorban átvitt értelemben – szerdán ért véget a szorgalmi időszak, és mivel a tantárgyaim nagyobb része gyakorlat volt, karácsony után visszaérkezve olyan félév végi hajrában találtam magam, mint még talán gimnáziumban sem –, de az utóbbi egy-másfél héten szó szerint is. Krakkónak jól áll a hótakaró (is)...

Csütörtökön, még mielőtt belevetettem volna magam a jövő heti két vizsgámra való felkészülésbe, elmentem a Krakkói Nemzeti Múzeumba egy kiállításra.