A királyi rezidencia

Hát eltelt a szemeszterközi szünet is, és két hét otthoni feltöltődés után visszaköltöztem Krakkóba a második félévemre. Arra gondoltam, hogy ez egy kitűnő alkalom a szállásom és a kollégiumi élet leírására.

A nyáron leadott kérvényemben megjelölhettem egy sorrendet a választható kollégiumok között. Egy ismerősöm ajánlása szerint a Nawojka és a Żaczek nevűeket vettem előre, a Piastot pedig a sor végére. Naná, hogy a Piastban kaptam szobát.

Végül is azért nem bántam meg. Egyrészt az adott pillanatban egyszerűen csak örültem, hogy lesz fedél a fejem fölött és nem kell a Visztula-híd alatt aludnom, másrészt meg, mint kiderült, a Piast messze nem olyan rossz, mint amilyenre számítottam. (A név maga amúgy a Piast-dinasztiára utal, ami a lengyelek Árpád-háza volt, amíg 1370-ben ki nem halt.)

Az épület kívülről meglehetősen… szocreál.

És sárga. Belülről viszont felújították, úgyhogy most kifogástalanul semleges diákszálló-hangulata van. Hét emeletes: a földszinten irodák vannak, illetve egy fodrászat, egy bankfiók és a Café Piast, az alagsorban egy mosoda, egy cipészműhely és egy kis butik működik, az első emelet év közben is Hotel Piast **-ként üzemel, a másodiktól fölfelé pedig a kollégiumi szobák találhatóak. Az alsóbb szinteken nagyrészt külföldi, Erasmusos diákok laknak, följebb a lengyelek. Minden emeleten van két konyha két tűzhellyel és egy sütővel, de hűtőszekrényről mindenkinek magának kell gondoskodnia. A konyhákból egy-egy mosókonyha is nyílik, ezeknek a kulcsát három órára lehet kikölcsönözni a recepcióról előzetes feliratkozással, három złoty ellenében. A szárítás már összetettebb kérdés. A folyosókra tilos fregolit állítani, mert az tűzvédelmi menekülő-útvonal, a szobában nem fér el, az erkélyen meg ilyen időben legfeljebb ropogósra fagy. Eddig két stratégiát dolgoztunk ki: 1. az erkélyre teregetünk, de a ruhadarabokat apránként behordjuk és a szobában a radiátoron vagy vállfán megszárítjuk 2. teszünk a tiltásra és a folyosó végén állítjuk fel a fregolit, ahol az égvilágon senkit nem zavar.

A szobák kétszemélyesek, és minden két szobához tartozik egy közös előszoba, egy abból nyíló fürdőszoba és egy kis erkély is. Ebből kifolyólag tulajdonképpen négyen élünk egy „lakóközösségben”, a többiekkel alig akad dolgunk.

Nekem kifejezetten szerencsém van a lakótársaimmal: kedvesek, nem túl zajosak, és nagyon jól meg tudunk egyezni a közös ügyekben. Év elején például a kollégiumi árverésen lecsaptunk egy kis, derékig érő hűtőre és közös erővel megvettük. Azóta ő foglalja el a tenyérnyi előszobánk egyharmadát – ha van nálam egy táska, már csak oldalazva férek el mellette – és egész jól megférünk benne. Mindenkinek van egy fél polca, bár némiképp a farkastörvények is érvényesülnek: valahányszor hosszabb időre hazautazom, utána apránként kell visszahódítanom a területemet. A közös ügyekhez tartozik még a fürdőszoba és az előszoba takarítása, valamint a szemétkivivés és WC-papír-vásárlás is: erre az egyik lány nyomtatott egy táblázatot, mindenki kipipálja, ha valamelyiket elvégezte, és így a többiek is tudják, mikor van rajtuk a sor.

Kis közösségünk összetartását szerintem az is fokozta, hogy még az ősszel volt egy közös kalandunk. Nagyjából egy héttel a beköltözésünk után egyik éjjel úgy egy óra tájt valaki vadul kopogtatott az ajtónkon, miközben lengyelül és angolul magyarázta, hogy „Tűz, evakuáció!”. A szobatársam félálomban kicsoszogott és tömören közölte vele, hogy hagyjon már minket aludni. De az illető csak erősködött, közben én is fölkeltem meg a szomszéd lány is… végül bezártuk az ajtót és indultunk vissza aludni. Azonban a szomszéd lány úgy gondolta, jót fog tenni az idegességének, ha kimegy az erkélyre rágyújtani – és egy pillanat múlva jött is vissza tágra nyílt szemekkel, hogy tényleg tűz van. Mint később kiderült, valaki egy csikket dobhatott az épület túlsó végében lévő szemétledobóba, ami meggyújtotta a lent összegyűlt hulladékot. Szép nagy lánggal égett. Gyorsan kabátot vettünk a pizsamánkra, én még a szemüvegemről is elfeledkeztem, és lementünk az épület elé, ahol valakik épp egy második világháborús ereklyének kinéző szirénát próbáltak meg működésbe hozni. A probléma csak az volt, hogy ha rendesen megtekerték, annyira megijedtek az erős hangtól, hogy inkább abbahagyták, így ez a bizonytalan vijjogás nemigen érhetett el mondjuk az kollégium másik oldalára nyíló szobákba. Az evakuáció szerencsére azért így, a szájhagyomány útján is sikerült, senkinek nem lett semmi baja, a tüzet eloltották és egy órán belül ki is szellőztették az épületet, úgyhogy hajnali kettő körül már mindenki visszamehetett a szobájába, a tűzre pedig csak a több emelet magas koromfolt emlékeztetett a falon, amíg le nem festették, hogy azután az eltérő színű sárga folt emlékeztessen rá.

Az egyórányi éjszakai várakozást is sikerült egész jól elütnünk: a szomszéd lány kijelentette, hogy éhes, úgyhogy kimentünk az út túloldalán lévő buszmegállóba a 0-24-es gyrososhoz és miután a sorban állás közben idegesen vihogva elmeséltük mindenkinek, hogy kigyulladt a kollégiumunk, ettünk egy-egy gyrost. Azt hiszem, ezzel sikerült egy új szinten egyesítenünk a stressz-evést és az éjszakai nassolást.

A Piast ilyen szempontból egyébként elég jó helyen van: ötperces sétatávon belül három gyrosos is működik, nem is beszélve az épület tövében található, kissé nyári táboros menza-hangulatú étkezdéről. Bolt is van a közelben, mondhatni a szomszédban, ráadásul egész megbízható. Pontosabban az élelmiszerek terén nagyon megbízható, a pékárui például rettentő finomak, és az alapvető háztartási felszerelések (mosogatószer, szappan, fogkrém) terén is, ezeken túl pedig eléggé véletlenszerű kínálattal rendelkezik. Most épp kapható bukósisak síeléshez, muffinsütő gép, gyerekkönyvek és konyhai kötény, de láttam már autógumit, temetői gyertyát és horgászhorog-készletet is. Persze mindet pont akkor, amikor épp szükségem is volt rá.

Az egyetlen dolog, ami miatt néha átkozom a kollégium fekvését, az az állandó zaj. Először is az épület ott áll, ahol a Piastowska utca keresztezi a Nawojkit, ami innentől Ulica Armii Krajowej néven négy sávval halad tovább. Ez az egyik legfontosabb északnyugati kivezető út Krakkóból, tehát elég rendes forgalom van rajta. Ehhez jön még, hogy a Nawojki túloldalán található a krakkói műegyetem lakótelep méretű kollégiumvárosa, a Miasteczko Studenckie AGH.

Ennek lakói nem a csöndes magaviseletükről híresek. Bár azt hiszem, az éjszakai zajongás java valójában a földszinti Café Piastból hallatszik föl. Például szinte minden héten akad néhány vendég, akire éjfél után jön rá a dalolászhatnék. A dallam hiányos ismerete nem akadály.

Az előző félévben minderre rátett még egy lapáttal az épület folyamatban lévő felújítása, ami hétfőtől szombatig reggel fél nyolctól este hatig tartó zajt, elsősorban ütvefúrást jelentett, mert új fűtéscsöveket (is) szereltek be. Mikor beköltöztem a hatodik emeletre, a munkások épp a negyediket dúlták föl (felülről lefelé haladtak), így legalább nem kellett év közben költöznöm, mint azoknak, akiknek az emelete mondjuk novemberben került sorra. A felújítás szerencsére már befejeződött – helyette velünk szemben elkezdték bontani az AGH egyik kollégium-toronyházát.

A kollégium másik előnye a laza, de azért összetartó közösség. Van egy Facebook-csoportunk, ahol a „Kitől kérhetek kölcsön hajszárítót?” és a „Használhatnám valakinek a mikróját?” kérdésekre szinte rögtön érkezik a szűkszavú válasz: a szobaszám, esetleg egy „zapraszam”-mal (ez körülbelül annyit tesz, hogy „hívlak”, „várlak”) vagy egy smiley-val kiegészítve. Van egy Lakótanács is, afféle kollégiumi önkormányzat, ők szervezik például, hogy a köztulajdonban lévő porszívókat és vasalódeszkákat ki őrzi. Ezt utána kiírják a faliújságra, és akinek szüksége van rájuk, egyszerűen fölkeresi az egyik megjelölt szobát és elkéri. (Majd utána persze kifogástalan állapotban visszaszolgáltatja.) Az emeletenkénti faliújságokat amúgy is érdemes tanulmányozni, ugyanis egyrészt ide szokta kitűzni a kollégium igazgatósága az aktuális tudnivalókat (például hogy mikor lehet tisztára cserélni az ágyneműt) és utasításokat, másrészt itt szokott rájuk reagálni a lakóközösség:

felül (nem egészen értem, de azt hiszem, nagyjából ezt jelentheti): "ÉS HA DARABOKRA HULLOTT?"
alul: "DE MIÉRT?" "HÁT EZ AZ"

Összességében nem rossz dolog itt élni. Csak a galambok hagynának fel azzal, hogy az ablakpárkányunkon végzik a dolgukat. Attól tartok, azért szoktak ide, mert a szobatársam ki szokta tenni nekik a megszáradt kenyeret. Bár lehet, hogy anélkül is ide járnának. Nem véletlenül van az erkélyekre is háló feszítve. Krakkóban túl sok a galamb. De erről majd máskor.