Az ingázás szépségei

Az elmúlt hetekben többször is úgy alakult, hogy hosszabb-rövidebb időre hazautaztam, így a kiköltözés kényelmes autóútja után kicsit kitapasztalhattam a többi közlekedési lehetőséget is.

Egészen meglepődtem, milyen sokan vették teljesen természetesnek, hogy repülővel járok. Ezt csak egy aprócska probléma akadályozza meg: Krakkónak van ugyan egy II. János Pálról elnevezett repülőtere, de Budapestről nem indul oda gép. Amúgy azt hiszem, semmiképpen sem választanám a repülést, szerintem aránytalanul drága lenne. Főleg úgy, hogy általában nem tudom hónapokra előre, pontosan mikor utaznék, vagyis az utolsó pillanatban kéne jegyet vennem. És a kijutással (a reptér a város szélén van, a kollégiumból fél óra busszal), becsekkolással, biztonsági ellenőrzéssel együtt nem is takarítanék meg olyan sok időt.

A leggyorsabb és legolcsóbb lehetőség a távolsági busz. Krakkó és Budapest között két társaságnak vannak rendszeres járatai, az OrangeWays-nek és az Eurolines-nak (ez utóbbi tulajdonképpen a Volánbusz nemzetközi ágazata). Az OrangeWays-ről sokan állítják, hogy megbízhatatlan, de nekem eddig nem volt vele gondom, még korábban is érkeztünk meg, mint amit a menetrend ígért. És az Eurolines csak hétfőn, szerdán és szombaton jár, az OrangeWays pedig pénteken és vasárnap is, ami egy gyors hétvégi hazautazáshoz összehasonlíthatatlanul jobban megfelel. Az út bő hét óra hosszú (a GoogleMaps androidokkal számol), sofőrtől függően egy vagy két pihenővel, Jablonkán, Chyżnén, Besztercebányán, Zólyomon keresztül, közben átkelve a Kárpátokon.

forrás: maps.google.com

Ez ellen az utazási mód ellen a kényelmetlenség szokott lenni a legfőbb érv, de erre nekem eddig nem volt panaszom. A buszok általában szép újak, működnek az olvasólámpák és a fűtés is – bár néha nagyra értékelném, ha ki lehetne nyitni az ablakot, mert a levegőnk rettenetesen el tud használódni pár óra alatt. Ez főleg akkor feltűnő, mikor a pihenő után, az esti hűvösből száll vissza az ember. De szerencsére még így sem voltam soha rosszul – még olvasni is tudok menet közben. Ráadásul kitapasztaltam, hogy az  emberekben működik valamiféle iskolás ösztön, hogy a buszon minél hátrébb keresnek helyet (akkor nem veszi észre a tanárnő, hogy a szigorú tiltás ellenére is morzsás szendvicset esznek útközben), úgyhogy én mindig az első traktusba ülök, úgy valószínűbb, hogy nem ül mellém senki, és akkor kényelmesen el tudok helyezkedni. Persze nincs mindig szerencsém. A múltkor egy „berendezkedős” utas ül mellém, aki azonnal minden elérhető kiszögellésre kabátot, kardigánt, táskát aggatott, kirakta az uzsonnáját, a vizesüvegét és az olvasnivalóját, majd a gondosan kialakított enteriőrben hátrahajtotta az ülését és végigaludta az utat anélkül, hogy egyszer is hozzányúlt volna bármihez, amit odakészített, és amivel nekem viszont vigyáznom kellett, nehogy lesodorjam, miközben a sarokba gyűrődve próbálok testhelyzetet változtatni, hogy néha a másik lábamba is jusson némi vér.

A legkényelmesebb utazási lehetőség vitathatatlanul a vonat. Tágas, levegős, félre lehet tenni a csomagot, de hozzá is lehet férni útközben, némelyik vagonban még konnektor is van... Az egyetlen hátulütője az útvonal. A vonatok nem vágnak át a Kárpátokon, inkább kikerülik, és Párkányon, Pozsonyon, Břeclavon és Ostraván (ez már Csehország!), majd Katowicén keresztül érik el Krakkót.

forrás: rozklad-pkp.pl

Illetve nem érik el, mert Budapestről Krakkóba nem megy közvetlen szerelvény, csak Katowicébe (és onnan tovább Varsóba), bár onnan már egyszerű buszt vagy akár másik vonatot találni Krakkóba. Viszont így az utazás majdnem egy egész napig tart, bár közben legalább kényelmesen és (elhatározástól függően) akár hasznosan is telhet az idő. Ezt a bejegyzést is egy ilyen út alatt fogalmaztam meg.

A vonatjegy drágább, mint a távolsági buszé, de van olyan járat, amelyikre lehet SparDay-jegyet venni (legalább három nappal korábban, elővételben – illetve egy nagyvonalú pénztáros nénitől akár az indulás előtt negyedórával is, csak erre nem lehet alapozni), és akkor nem sokkal.

Az éjszakai vonatot még nem próbáltam, de ha lehet, nem is fogom – úgysem mernék elaludni, és sehova sincs kedvem hajnalra, mosott zokni-állapotban megérkezni.

Van még egy harmadik lehetőség is, ami általában a legolcsóbb, viszont nem olyan megbízható: az autómegosztás avagy telekocsi (avagy hogy is fordítsuk a „carshare” szót). Én még nem próbáltam, inkább afféle vészmegoldásként tekintek rá, de ismerősök igen, és mindenki egybehangzó véleménye szerint teljesen jól működik. Facebookon is lehet fuvart találni (a Krakkói Magyarok-csoportban például rendszeresek az ilyesfajta kérdések és ajánlatok), de a legnagyobb ilyesmit szervező honlap a BlaBlaCar, ahol már akár 50-70 zł (durván 4000-5000 Ft)-ért lehet helyet találni. Persze csak névvel, illetve megerősített telefonszámmal és email-címmel. A sofőrök profilján látszik, milyen autót vezetnek (típus, értékelés, dohányzó vagy nemdohányzó, kisállat jöhet-e...), illetve ők maguk milyenek: mennyire tapasztaltak, beszédesek, a korábbi utastársak milyenre értékelték őket... szóval összességében elég bizalomgerjesztően bebiztosítottnak tűnik a rendszer. Azt is kitapasztaltam már, hogy ha az ember talál egy jónak tűnő fuvart, érdemes azonnal lefoglalni, mert gyorsan betelnek.

Ilyenkor az útvonalról természetesen a sofőr dönt. Természetkedvelőknek a keleti, Magas-Tátrán keresztüli utat tudom ajánlani:

forrás: maps-google.com

A Kárpátokon keresztül vezető többé-kevésbé egyenesen vezető utak mellett többen is esküsznek a Pozsonyon, Brnón, Ostraván és Katowicén át haladóra is, mivel az nagyrészt autópályákon vezet.

forrás: maps.google.com

A Google Maps alapján ez hosszabb idő (és jóval hosszabb távolság), mint a többi, más útvonaltervezők szerint viszont ugyanúgy hét-nyolc óra alatt ér rajta végig az ember – semmiképpen sem nyer túl sok időt. És az alapján, ahogy a lengyelek városban vezetnek, nem hiszem, hogy szeretném megtapasztalni, autópályán milyenek. De erről majd máskor.